Felháborító, amit a szülők művelnek!! És ha még csak a szülők tennék, abban a tudatban, hogy ők csak segíteni akarnak, és utat mutatni, ha esetleg úgy látnák, hogy a gyermek téves útra tévedt. Most készülök egy újabb vizsgára: és mit kapok Anyutól, hogy tologatom a vizsgát és hogy nem tanulok eleget és hogy már rég túl kellene lennem már rajta........ hát nagyon jól estek ezek a szavak, mikor majdnem bőgve jöttem haza múltkor az írásbeli után, mert nem sikerült. Itthon bőgtem is. (Na erre mondta Anya, hogy tologatom......) Hát kiakasztó. Én fizetem a tanfolyamot, a vizsgákat, ami azért nem két forint, miért érni meg nekem, az ablakon kidobni ennyi pénzt???
A másik pedig a munkahelyemen a főnökasszonyom, aki szintén csak jó szándékból kérdezősködik, hogy tanultam-e a hétvégén, és mennyit tanultam és mikor kérdezheti ki ...... Hát ettől is az égnek áll a szőr a hátamon! Nem vagyok kisiskolás, akitől ki kell kérdezni a leckét, nem vagyok noszogatós gyerek, aki csak akkor képes bármire, ha ott állnak fölötte, és nem kell kikérdezni, amit tanultam, mert vannak barátaim, akik szívesen megteszik nekem, hogy kikérdeznek, ha MEGKÉREM Őket!!! Egyébként ez nem változik, hiába nem beszélek már róla, nem beszélek már dolgokról: Most, hogy egy hét szabit kivettem, most is azt kaptam meg, hogy hát én vajon mennyit tanulhatok otthon, mert a jelek szerint nem sokat!!! Jelek!!!?? Hát erre inkább nem akartam rákérdezni, mert nem is érdekel. Senki ne akarjon az én életembe belemászni, ha én azt nem akarom. Meglepő, hogy Anyu is ezt teszi! Sokan mondják, hogy hát Ő az Anyád, neki mindent lehet, és csak szeretetből stb.stb.stb. Hát ez nem magyarázat! Én se mondom meg neki, hogy mit, hogyan kéne neki csinálni szerintem. Mivel már évek óta független életet élek, elvárhatom, hogy ő se akarja megmondani nekem, hogy mit hogyan kéne csinálnom. Nem értem, mitől ez a hirtelen bizalmatlanság felém, hisz' eddig is mindig megoldottam a gondokat, és most is, ez után is megfogom. Aki ismer, már pedig egy Anyának ismernie kell a gyerekét, tudja, hogy mindig a saját fejem után mentem és eddig mindent nagyon jól csináltam. Mindent megvalósítottam, amit akartam, minden álmom valóra vált a saját erőmből! Akkor miért érzik úgy az emberek, hogy még mindig nekik kell diktálni, hogy mit csináljak?! Teljesen föl vagyok háborodva mikor kérdőre vonnak olyan dolgokért, ami lényegében rám és csakis rám tartozik, nincs hozzá semmi közük. Ilyenkor annyira meglepődöm, hogy hirtelen nem is tudom, mit reagáljak. Nem akarom megbántani őket, ők viszont minden további gondolkodás nélkül teszik ezt. :( És folytatják és folytatják....... Már azt se veszik észre, hogy nem mesélek nekik dolgokat el, mert nem látom értelmét, mert azt érzem, hogy bíráskodnak, és döntéseket hoznak helyettem és elvárják, hogy én az ő döntésük szerint cselekedjem. Hihetetlen, hogy ezt nem veszik észre, és talán azt érzik, hogy eltávolodtunk egymástól, a hibát mégse magukban, hanem másban keresik.
Az élet egy csődje ez!
Völgylakó
