Völgylakómat várom, épp vonaton ül. Remélem nem késik a vonat, már így is tűkön ülve várom... Amíg várok, írok kicsit erről-arról. Mindent nem tudok leírni, egyrészt fáradt vagyok, másrészt fázom, harmadrészt pedig alapvetően nem itt járnak a gondolataim :)
Nos, elkezdődött az iskola szeptemberben nekem is. Nem mondom, furcsa újra diáknak lenni. De nemrossz, ha leszámítjuk azt az apróságot, hogy egyelőre nem tudtam hozzászokni a kötöttséghez amit ez jelent. Az utóbbi 1-2 hónapban elég kevés időnk volt csak úgy kötetlenül létezni, erre az is rátett egy lapáttal hogy Völgylakóm is elkezdett intenzívebben bejárni tanfolyamra szombaton és nekem is szombatonként van ugye a suli. Az heti 1 szabadnapot jelent, jobbik esetben. Ami tulajdonképp semmire sem elég, de most ezzel kell beérni. A sok ünnep és hosszú-hétvégés időszak sem segített még ezen az állapoton, de azért igyekszünk: mozi, színház is volt, egyszer eljutottunk tollasozni kicsit, holnap pedig elvileg Gödöllőre megyünk kirándulni.
Időközben történtek változások a gépparkot' illetően, kihasználatlanság okán eladtam a laptopomat, maradt a kicsi Wind, és új jövevényként egy Mac díszeleg itt a falnál. Néhanapján találkoztam már Macintosh platformmal, OS-sel, de alapvetően mostanra érett meg az elhatározás: váltani kell, egy kategóriával feljebb lépek. Le vagyok nyűgözve. Persze minden rendszernek, ennek is megvannak az apró hibái, de messze eltörpülnek egy PC használatakor tapasztalható apróbb hibák mellett. A frissítéseken felbuzdulva nemsokára elkészül a fotóblogunk is majdhogynem végleges formájában, amit remélem szintén sűrűn kell bővítenünk a közeljövőben, még télen is. Nagyon nem itt járnak a gondolataim, remélem azt is hogy Völgylakómat nem szúrja ki a kaller magának. Elcseréltük a jegyet (én cseréltem el tulajdonképp), és nálam maradt a 33%-os, nála pedig a diák. És ez a valóságban valahogyan nem így van :)
Van egy bakancslistánk, amelyre szépen kerülnek fel azon a dolgok, amiket szeretnénk megvalósítani. Pár dolog már összejött, de a lista azért a megvalósulás ütemének sokszorosával bővül. Nembaj, ha így folytatjuk, egy életre elegendő tervünk lesz :) -- a meglévőkön felül ;)
Jajj, és előbb odaadtam Párocskámnak a könyvet, amit neki csináltattam, rólunk, az elmúlt ~1 évünkről durván. Az elhatározás pedig megszületett, minden évről csináltatunk egy ilyen könyvecskét. Végülis nagyon jól néz ki, jó fellapozni, és nem fognak kiesni belőle a fényképek sem :)