Hát ez is megvolt, 27 éves lettem :) Nem nagyon változott semmi, hacsak az, hogy most már lassan 30 leszek. Érzem, hogy egyre gyorsabban telnek a hónapok - igen, a hónapok, nem a napok, hetek, hanem már a hónapok :P 20-30 évvel idősebb kollégáim már gyors évek múlásáról beszélnek. Ahogy nekik is mondtam, most is csak azt tudom ismételni, hogy akkor én itt és most szeretnék megállni, mert már ez is gyors! Elkezdtem őszülni, nagyszerű, mint ne mondjak. Azt hiszem, ezt a vizsgaidőszakok rovására írhatom. Most, hogy nyugi van, igyekszem magamból minden felgyülemlet és mostanáig hordozott stresszt és minden egyéb nyavalyát kiadni. Azonban ez sem olyan egyszerű, mint ezt csupán leírni. Csak úgy nem lehet ezektől az érzésektől szabadulni. Igyekszem, nem idegesíteni magam hasztalan dolgokon, bár ez sem nagyon megy. Nem tudom mi történt velem; olyan dolgokon akadok ki, amin sokkal egyszerűbb lenne nevetni és ezzel el is lenne intézve a dolog. Ehelyett felhúzom magam, és idegeskedem és bennem marad, mint egy tüske, amit ha újra észreveszek megszúr. Na, így hogy a fenébe ne őszülnék. :) Akaraterő, akaraterő. Ez az egyetlen nyitja mindennek. Tudatosan kezelni a helyzeteket, hogy aztán már akaratlanul is az legyen a természetes. No, ezt próbálom és úgy érzem, hogy végre sikerült rálépnem erre az útra. :) Elkezdtem futni. Eszembe jutott, hogy anno, mikor nagyon nagy volt rajtam a munkahelyi nyomás - és elsírtam magam a mosdóban, mert már nem bírtam tovább...no persze nem kell nagy dologra gondolni, hogy ott zokogtam fél órát, nem, semmi ilyesmi, csupán muszáj volt, kicsit kieresztenem a gőzt, hogy kicsit lehiggadjak, megnyugodjak. Épp annyi, amennyi ahhoz kellett, hogy folytatni tudjam a munkám. Ehhez is meg kellett tanulni alkalmazkodni, könnyen venni a dolgokat, és átlépni olyanokon amin fölösleges idegeskedni. Szóval egy ilyen állapotomban volt egyszer, hogy kimentem futni, éreztem, hogy muszáj valahogy kiadni a bennem lévő feszültséget és bőgni nem akartam (nem éreztem értelmét). Akkor indulatból futottam és sikerült is kiadnom mindent magamból. Teljesen megkönnyebbültem. :) Na, ezt a tapasztalatot használom most is. Már volt egy ilyen alkalom, és nagyon jó érzés volt. Nem volt olyan felszabadító, mint az, amiről az előbb írtam, de azt gondolom, azért, mert még nem értem el tűrőképességem határát. Ezt a határt nem szeretném feszegetni, inkább üríteni, üríteni, hogy még véletlenül se érjem el újra. Nem beszéltem egyik kollégámról, aki bizony nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez újra felszínre kerüljön bennem - mármint a futás élménye. Nagyon kis egyenes, tiszta ember, aki rendszeresen mozog. Csodálom ezért, mert nem egy egyedülálló nőről van szó, hanem egy anyáról, aki háztartás vezet, gyereket nevel, dolgozik és még feleség is. Szóval ezt lehet így is csinálni. Azt hiszem az ő hatására kezdtem el újra angolul olvasni is. Mert bár már régóta terveztem, hogy újra fogok angolul olvasni, csupán odáig jutottam, hogy megnéztem a bookline-on a könyveket és feltettem őket a könyvespolcra. Lényeg, hogy most olvasok. Főnökasszonyom (mert ő is olvas angolul) kölcsönadta nekem az Eat pray love című könyvet. Neki is estem, lelkesen vettem szótárfüzetet és nekiálltam szótárazni is. A könyv érdekes, nagyon örülök neki, hogy olvashatom. Most olyan érzésem van - mint mindig egyébként - hogy még, még, még... Most legszívesebben nem is foglalkoznék mással csak olvasnék reggeltől estig, és szeretnék vagy 3 könyvet elolvasni még, persze mindezt 3 nap alatt. Telhetetlen, mohó és mindent rögtön akaró vagyok. Erről még nem nagyon tudtam leszokni. Ez olyan zsigeri dolog. Annyit javult, hogy mérséklődött. Az is valami, hiszen még van vagy 2-3 dolog függőben, amikkel ugyanúgy foglalkoznom kell(ene), de félek az egyiket abbahagyni és a másikat elkezdeni...nem inkább folytatni, mert akkor megint jön az az érzés...na persze, ez nem számít, mert akkor is kell a többi dologgal is foglalkozni. Itt lebeg nap, mint nap felettem, és emlékeztet rá, hogy még nincs kész. Nem jó érzés. Talán túl sok mindenbe vágtam bele egyszerre. Akkor nem tűnt soknak és kellett a kihívás, hogy ezt is meg tudom csinálni. És igen, még mindig tudom, hogy képes vagyok rá, így meg is lesz csinálva ismét. :)
Óh, néhány címszó a hosszú-hétvégi élményekből: NagyCsücsök féle tiramisu, Tokaji késő szüretelésű fehérbor, fűszeres sült hús fűszeres sült krumplival, hajnalig "mozizás" - Hősök, angolul olvasás, háziállat mellett döntés, hűs napsütésben sétálás
KCS
